Tükröm tükröm

Mindig úgy gondoltam rá, mint korunk Janis Joplinjára. Hányszor eszembe jutott, mikor megjelent a híradásokban valamilyen botránnyal, részeg verekedéssel, színpadi szédelgéssel, hogy remélem nem ér oly tragikus véget, mint 60-as évek beli előde.

Szeptemberben lett volna 28 éves.

Amy Winehouse-t holtan találták otthonában. Megindult a találgatás, de minden bizonnyal túladagolás okozta halálát.

Egyetlen pillantást kellett csak vetnem kronobiológia pszichogenetikai képletére, és megértettem mindent. Ijesztő, milyen egyenes volt az útja eddig a pontig. Már korábban szerettem volna rápillantani, vajon mit tudok meg róla, de nem gondoltam, hogy ezt már csak halála után tudom megtenni. Ha már így alakult, gondoltam összehasonlítom Janis Joplinnal. Nos, elöljáróban annyit, hogy teljesen mások voltak!

Amy fizikai temperamentumát tekintve flegmatikus szangvinikus, érzelmileg hideg, intellektusa pedig harmonikus vegyes... volt. Máris elmondom, ez mit is jelent.

Azért írtam, hogy már az első pillanatban világossá vált, miért alakult így Amy sorsa, mert a hideg érzelmi típusú emberek gyakran válnak függővé, ráadásul, mint flegmatikus-szangvinikus nehezen tudja rávenni magát a változásra. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden flegmatikus-hideg alkoholista lesz, de nekik igen nagy az esélyük rá. Ez a függés persze nem csak alkoholizmust jelenthet. Előfordulhat játék függőség, munkamánia, szex- és szerelem-addikció, de vannak, akik a kapcsolataiktól, egy-egy embertől függenek. Ez azért van, mert a hidegek rendkívül nehezen engednek el dolgokat - akár érzést, akár embert, tárgyat - az elengedés egyszersmind elvesztés, az pedig mindig érzelmi megpróbáltatás, a hidegeket ez rendkívüli módon megviseli. Igaz kívülről gyakran nem látni rajtuk, de mélyen belül érzelmek egész viharát élik meg. Nehéz ezt elmagyarázni, hiszen a legtöbb embernek nincs gondja érzelmei kifejezésével. A hideg érzelmi típus azonban, ha minden erejét összeszedi sem tudja igazán megmutatni, hogy mi van a szívében - ezért is nevezzük ugye ezt a típust hidegnek, mert kívülről nézve nagyon is erősnek, olykor érzéketlennek tűnik, és nem látni rajta, mi megy végbe benne.

Amy is ilyen volt. Szerencsére megtalálta azt az eszközt, amellyel kifejezhette magát, ez pedig az éneklés volt. De pont a "sztárság", és a rá irányuló figyelem vált számára annyira elviselhetetlenné, hogy menekülő utat kellett találnia - így jött az alkohol és a drog. És jött egy nagyon erős (de talán már kívülről nézve is indokoltnak tűnő) függőség.

Fizikai temperamentuma a másik ok, amiért nem tudott szabadulni. A flegmatikus szangvinikus a legerősebb fizikai típus. Nagy a fájdalomtűrő képességük, türelmesek, kívülről nézve lassúnak tűnnek, nehezen hoznak döntéseket. Általában megfontoltak. Ám Amy karrierjének irányítása nem az ő kezében volt. Mások döntöttek, vagy legalábbis szerettek volna dönteni a sorsa felett: a ruhái, a haja, a tetoválásai - másnak akarták látni, ez pedig újabb és újabb lelki terheket rótt rá. Hogy ezt a nyomást is el tudja viselni, szüksége volt drogokra.

És hogy látta-e hová tart? Látta. Harmónikus vegyes intellektusa miatt pontosan látta, de nem érdekelte. Pontosan tudta, hogy önpusztító életmódja végül ide juttatja, de ő kereste is a véget: a kiutat ebből a csapdából. Képzeljünk el valakit, aki nem szeretné, ha ránéznének, mégis mindig nézik - nem csak a színpadon, az utcán is; mindent elkövetnek, hogy bepillantsanak az otthonába, a legintimebb pillanataiba, pedig ő csak arra vágyik, hogy ne nézzék, ne figyeljenek rá. Ez csakugyan az őrületbe kergethet bárkit, főként egy érzelmileg ennyire labilis embert.

Amiről eddig nem volt még szó, az a maszk. Ám Amy esetében erről is mindenképpen szólni kell. Kronobiológiai pszichogenetikai értelemben a maszkunk az érzelmi és fizikai temperamentumunk különbözőségéből adódik, és segít vigyázni energiáinkra, ám másnak mutat bennünket, mint amilyenek valójában vagyunk. Vannak, akik sokkal erősebbnek, de vannak, akik érzékenyebbnek, sérülékenyebbnek, türelmetlenebbnek látszanak a maszkuk miatt. Nos, amikor Amy a maszkját viselte (persze nem törvényszerű, hogy viseljük a maszkot - az a szerencsésebb, ha nem tesszük), sokkal türelmetlenebbnek tűnt, és kevésbé volt kitartó, érzelmileg pedig a maszkja sokkal, de sokkal erősebbnek mutatta őt. Hideg érzelmi típusból a maszkját viselve nagyon erős szentimentálissá vált: ilyenkor látszott önzőnek, akaratosnak, de belül ugyanolyan sérülékeny volt.

A bejegyzés elején Janis Joplinhoz hasonlítottam Amy Winehouse-t. Mostmár tragikus sorsukban is osztoznak, hisz Janis-szel is a túladagolás végzett, 3 hónappal 28. születésnapja előtt. Ijesztő a hasonlóság. Természetük azonban tökéletesen különbözött. Janis Joplin kolerikus fizikai temperamentuma miatt határozott, céltudatos, feladatorientált, lobbanékony, kitartó lány volt. Azonban ő egoisztikus vezető volt, már ami érzelmi temperamentumát illeti, vagyis őt az motiválta mindig, minden helyzetben, hogy szeressék. Mindent megtett ezért a szeretetért, ez mindennél fontosabb volt számára. Vagyis ő nem menekült a drogokba, hanem élére állt egy új világot akaró nemzedéknek, és életmódjával mutatta meg szembeszállását, szemben állását az akkori társadalommal. "Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon" - ez volt az életfiozófiája. Folyamatosan szemben állt a fennálló renddel, a társadalmi elvárásokkal. Élharcos volt. A lázadók élén állt, és élvezte, hogy követik. Amy Winehouse azonban nem lázadt. Csupán menekült. Immár örökre elmenekült.

Nyugodjék békében.

http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2011/07/10/beckhamek_lanya_is_vilagra_jott/

Erről jut eszembe!

11-07-11 Ez a mai dátum. Milyen varázslatos, milyen bűvös! Talán ez is egy jel az égiektől, és talán ezen a napon kellene tenni valami nagyon felkavarót!

Victoria és David Beckhamnek azonban mégsem ez a nap, hanem a tegnapi lesz feledhetetlen. Vasárnap reggel ugyanis megszületett a legifjabb Beckham bébi! A kis Harper Seven egyenlőre úgy tűnik csak apukája mez számát örökölte (a hetest, ugyebár), no meg némi szangvinikusságot, anyától pedig remélhetőleg a szépséget (tudom, az, hogy mi, vagy ki szép, relatív fogalom). Kíváncsi voltam, milyen lehet a kronobiológiai pszichogenetikai öröksége, úgyhogy megnéztem a típusát, ahogy szüleiét is.

Harper Seven Beckham igazi kakukktojás lesz. Már az is különlegessé teszi, hogy a Beckham-gyerekek közt ő az egyszem lány. Bátyuskái (Brooklyn, Romeo és Cruz) biztosan nagyon fognak rá vigyázni. De nem csak ezért lesz ő más. Tökéletesen különbözik szüleitől, már ami az energetikáját illeti. Bevallom, nem találkoztam még olyan esettel, amikor a gyermek ennyire különbözik anyukájától és apukájától.

Fizikai temperamentuma jóval erősebb, mint Victoriá-é és David-é. Ő ugyanis szangvinikus-kolerikus, míg anyukája melankolikus, apukája pedig közepes szangvinikus. (Ezen a ponton jegyezném meg, hogy ha bárki arra számít, hogy ez a két ember egyszer elválik egymástól, nos hiába vár, ugyanis remekül illenek egymáshoz, és nem csak fizikai energiáik miatt, hanem azért is, mert érzelmileg mindketten szenvedélyesek, és produktív-művészi az intellektuális típusuk, ezért remekül tudnak együtt gondolkodni, együtt dolgozni és persze együtt élni). A szülők hamarabb lendülnek be, de hamar el is fáradnak. Kevésbé kitartóak, viszont érzelmi energiájuk nagyon is kiáramló, ezért ha valamit a szívügyüknek tekintenek, azért mindent képesek megtenni. A kislány lassabban indul majd be, azonban sokkal kitartóbb lesz.

Apukájával biztosan jól megértik majd egymást, hisz mindketten alapvetően optimisták, szeretik a társaságot, az izgalmas dolgokat. Harper kimondottan szereti majd a versenyhelyzeteket, ha hagyják, hogy többféle sportot is kipróbáljon, egészen bizos, hogy ő is sportoló lesz. De ha kényszerítik… márpedig ez is benne van a pakliban – akkor más területen keres majd kihívásokat.

Anyukájával sok vitája lesz, ez is biztos. A szangvinikus-kolerikusok ugyanis nem igazán értik, mi a baj azzal, ha a szükséges dolgok kézközelben vannak, a melankolikusok szerint azonban mindennek megvan a maga helye. Igen, itt egyszerűbben fogalmazva a rendrakásról van szó. Posh Spice rendszerető (inkább rendmániásnak mondanám, de ez csúnya kifejezés), ráadásul produktív-művészi, úgyhogy érzéke is van a harmónia megteremtésére, tehát a könyvespolcán nyilván nem csak írók és méret szerint vannak a könyvek elredezve, hanem szín szerint is . Ezzel szemben a kis Harper egészen máshogyan értelmezi majd a rendet, például, ha majd eljön az ideje, és könyvet olvas, nem zavarja majd, ha az éppen forgatott könyvek (igen, többesszám, mert a szangvinikus-kolerikus egyszerre több könyvet olvas), az ágya mellett, esetleg az ágyán várják majd a nap végén. Ez a „rend-felfogás” beli különbség biztosan konfliktus forrás lesz.

A kicsi Harper érzelmi karakterét tekintve empatikus. Szüleiről pedig említettem már, hogy mindketten szenvedélyesek. Hú! Az első gondolatom az volt, hogy ez a kislány bizony sokat fog pityeregni, amit a szülei nyílván sosem értenek majd. Az empatikus figyel, ha szükséges, akkor segít, de mindig nagyon tapintatos, óvatos, véletlenül sem bánt meg mást. A szenvedélyes ezzel szemben meghallgat bennünket, aztán fölcsatolja mellvértjét és bosszút áll a legkisebb bennünket ért sérülésért is, még akkor is, ha erre semmi szükség nincs. A szenvedélyes egy hős lovag, aki a legapróbb bajunkból is sárkányt kreál, ami jó, de a kisebb érzelmi energetikájú embereknek sok, sőt, sokk! Amikor csak arra vágyunk, hogy meghallgassanak, akkor ne a szenvedélyes társaságát keressük, arról nem is beszélve, milyen nehéz mellettük szóhoz jutni – szerintem képesek a fülükön keresztül lélegezni… Pedig Harper is igen kommunikatív kislány lesz, de otthon gyakran érzi majd elnyomottnak magát.

A legnagyobb ellentét azonban a szülők és a lányka között intellektuális területen jelentkezhet. Ő a totális „másik véglet” – míg a szülők produktív-művészi típussal büszkélkedhetnek, addig lányuk gyakorlati-gondolkodó lett. Hogy ez mit is jelent? Nos, szülei intuitívak, előre látók, képszerűen gondolkodnak, Harpernek inkább a logikai, analitikus oldala lesz erősebb, és előbb cselekszik majd, aztán gondolkodik. Hosszú lenne részletezni, mi mindenben különbözik a gyakorlati a produktívtól és a gondolkodó a művészi típustól, most legyen elég annyi, hogy az egyik a tipikus álmodozó, a másik pedig, aki cselekszik, de nem lát tovább az orránál (legföljebb egy kicsivel). Van azonban ennek jó oldala is, ugyanis amiről Victoria és David álmodozik, amit ők elképzelnek, azt Harper meg tudja majd valósítani.

Száz szónak is egy a vége, izgalmas gyermekkor vár Harper Seven Beckhamre.

Sokszor, egy-egy tanácsadás során, ha valakiről kiderül, hogy hideg az érzelmi temperamentuma, az megijed. Ez természetes, hiszen a hideg érzelmekről a ridegségre, az elutasító magatartásra, csupa negatív dologra asszociálunk. Pedig kronobiológiai pszichogenetika-i értelemben hidegség alatt egyáltalán nem ezt értjük.

A hidegek (mindegyik típus) rendkívül érzékenyek. Nehezen viselik az érzelmi megpróbáltatásokat, nem szeretnek a központban lenni, nehezen viselik a rájuk irányuló figyelmet (persze, ezen változtathat a fizikai temperamentumuk, de akkor is bennük marad egyfajta gát, gátlás). Az érzékenységük miatt rendkívüli pontossággal rá tudnak érezni mások lelkiállapotára. Bárkire rá tudnak handolódni, azt is mondhatnánk, hogy kivételes empatikus képességekkel rendelkeznek. De annak ellenére, hogy képesek át is venni a másik hangulatát, segíteni nem tudnak – egy egy érzelmi stressz után, ha egy hidegnek panaszkodunk jó ha tisztában vagyunk vele, ő meghallgat, és velünk sír, ha kell, de egyszersmind le is blokkol, bosszúálló karddal ritkán szolgál.

Különösen az alacsony „én” számmal rendelkezőknek van kifinomult vevőberendezésük, így hát nem csak a hidegek, de az önfeláldozók közül is sokan rendelkeznek ilyen képességekkel, bár az ő kommunikációs képességük nagyon jó, és megvan a képességük arra, hogy egy csoportot, egy ügyet képviseljenek, ezért erősnek, keménynek látjuk őket, valójában azonban ők is sérülékenyek, rosszul viselik a támadást, a kritikát, legyen az bármennyire is jó szándékú, mindent a – remek kifejezés – „lelkükre vesznek”.

Érdekes, hogy a színészek között feltűnően sok az ilyen alacsony „én” számmal rendelkező ember (Sandra Bullock, Brad Pitt, Angelina Jolie, Richard Dreyfuss, Julia Roberts, Meg Ryan, Domján Edit, Latinovits Zoltán, Végh Péter stb.), pedig azt gondolhatnánk, hogy az megy el színésznek, aki érzelmileg jobban el van látva energiával. Mondjuk a szentimentálisok vagy egoisztikus vezetők kifejezetten szeretik, és olykor el is várják, hogy rájuk figyeljenek, szeretnek a középpontban lenni, azonban egy alacsony „én” számmal megáldott ember ezt a figyelmet nem szereti. Egy hideg, vagy egy önfeláldozó nehezen viesli, ha ő áll a középpontban. És mégis, itt vannak ezek az emberek, akik ragyogó színészek. Azt gondolom, tudom erre a magyarázatot.

Beszéltem már a különleges érzékenységről, arról, hogy a hidegek könnyedén rá tudnak hangolódni mások érzelmeire. Nos, úgy gondolom, ezt a képességüket színészként tudják a legjobban kamatoztatni. Megérzik, hogy egy-egy szerep, egy egy karakter mögött milyen érzelmek vannak – és ettől válnak hitelessé. Ráadásul a szerep mögé el is bújhatnak, s így érthetővé válik, hgyan is tudják elviselni a rájuk irányuló figyelmet, akár a színpadon, akár a filmvásznon.

A civil életüktől azonban igyekeznek távol tartani az illetékteleneket, ha valamilyen oknál fogva címlapra kerülnek, az sokkal jobban megviseli őket mint például azokat, akik (sokkal) magyasabb „én” számmal rendelkeznek (ilyen például Mickey Rourke vagy Tom Cruise – mindkettő egoisztikus vezető, vagy Nicolas Cage – szentimentális). Talán Brad Pitt és Angelina Jolie azok, akik ez alól kivételek, de ők elég sajátos (és a legmesszebbmenőkig hideg) megoldást találtak: egyszerűen nem vesznek tudomást a róluk megjelenő cikkekről, fotókról.

Valamikor június közepe tájt a Reggeliben Dombóvári Vanda születésnapját ünnepelték. Egyszerre 7-8 ember köszöntötte - megrohanták és elhalmozták (gumicukor, lufi, virág, koktél, buborék, minden volt). Vanda zavarba jött, látszott rajta, hogy azt sem tudja, hova kapja a fejét.

Kíváncsi lettem a pszichogenetikájára.

Nem csoda, hogy zavarba jött, hiszen önfeláldozó az érzelmi karaktere, vagyis az "én" száma meglehetősen alacsony. Szeret szerepelni, beszélni, de nehezen viseli, ha ő a téma, ha ő van középpnontban. Mindene a közösség, a társaság, igazi csapatember, aki szeret beszélgetni, de ott van benne egy kis szemérmesség, gátlás. Igen érzékeny, nehezen viseli az érzelmi megpróbáltatásokat. Nagyon lelkes, de a saját sikereit szerényen kezeli - mások sikereit azonban mindent beleadva képes ünnepelni (talán emlékeztek a DominoDay-es megnyilvánulásaira). Fizikai és érzelmi temperamentuma lobbanékony, lendületes lánnyá teszi, akinek természetéből fakadóan magával ragadó a sodrása, ezért is remekül tud képviselni olyan célokat, ügyeket, amelyekben hisz. Érzékeny is mások problémáira, szereti, ha segíthet. Remek kommunikációs készségének köszönhetően képes bárkit maga mellé állítani. 

Minden bizonnyal vele is megtörténik (mint az önfeláldozókkal általában), hogy a családját és saját magát egy egységként kezeli, és nem csak saját magát "áldozza fel", hanem őket is. 

A fizikai temperamentuma szangvinikus-kolerikus, ráadásul az egyik legerősebb - ez is közösségi emberré teszi, és ez az oka annak, hogy úgy pörög, mint a búgócsiga. :) Mindent szeret kipróbálni, mindenben benne van, minden érdekli, és ha néha kicsit eveszettnek, kétbalkezesnek tűnik, az azért lehet, mert produktív-vegyes az intellektuális temperamentuma, vagyis remek érzéke van arra, hogy kitalálja, megtervezze a jövőt, de a jelen helyzetekben gyakran elveszett, vagyis tudja, hová tart, de az első lépést nehezen találja. Ez a karakter is hozzátesz ahhoz, hogy mindent ki akarjon próbálni, ez a típus könnyen tanul, és szeret is minél több tudást felhalmozni, és szereti az újabb és újabb kihívásokat. Ha nincs feladata, nincs min törje a fejét, számára az a legrosszabb.

És bizony hosszasan tudnám még sorolni, milyen is Vanda. :)

Valamikor 2010 elején hallottam először a szót... illetve szóösszetételt: kronobiológiai pszichogenetika. Emlékszem, értetlenkedve néztem akkor Ritára, aki megismertetett a módszerrel. Ma már része az életemnek. Ha megismerek valakit, ha egy-egy hírességet látok a tévében, aki szokatlan módon reagál valamire, ha konfliktusom támad, ha születésnapra készülök, ha barátnő párválasztásában akarok segíteni, ha valaki a környezetemből megbetegszik, megsérül, vagy csak fogyni szeretne, azonnal előveszem a táblázatot.

De mi is ez a kronobiológiai pszichogenetika? Nos, egy viszonylag új természeti tipológia, amely körülbelül 70 évvel ezelőtt született. Nem ősi tudomány, nincs összefüggésben a csillagok állásával, nem kell hozzá boszorkányos képesség, mégis sokan azt gondolják, hogy egy fajta horoszkóp vagy számmisztika az alapja. Ugyanis a kronobiológiai pszichogenetika is a születési dátumból számol, és amikor kiszámolom egy-egy ember típusát, számpárokat kapok eredményként. Ezek a számpárok döbbenetesen sokat elárulnak nekem, és nem csak arról, milyen is az, akit épp vizsgálok, hanem azt is megtudom, milyen "maszkot" visel, vagyis milyennek mutatja magát energetikája védelmében.

Furán hangzik, hogy a számokból megtudom, milyen típus egy ember. Ebből úgy tűnhet, akárcsak a horoszkópban, itt is van 12 típus, és kész. Nos... kicsit más a helyzet, a kép sokkal árnyaltabb, ugyanis 21 252 típus lehetséges összesen, és erre még rájön, hogy a szülőktől is öröklünk, tanulunk, és ez is csak tovább alakít bennünket.

A számokból kiderül, hogy milyenek vagyunk: milyen a fizikai temperamentumunk, az érzelmi beállítottságunk és milyenek az intellektuális képességeink.

Elárulom nekem miben segített a módszer.

Mindig bennem volt egy furcsa kettősség - látszani és elbújni egyszerre szerettem volna. Mindenki azt gondolja rólam, könnyedén teremtek kapcsolatot, belül azonban minden egyes megnyílás, minden kezdeményezés, minden kapcsolat felvétel nagyon megterhelő volt - mindig nehezemre esett "könnyedén" kommunikálni. Ma már pontosan tudom ennek az okát: a fizikai és az érzelmi temperamentumom tökéletesen különbözik, mondhatni ellentétei egymásnak. Fizikai temperamentumom: szangvinikus-kolerikus, ami egy igencsak kiáramló típus (az ilyen ember általában szeret központban lenni, szereti a figyelmet, kezdeményező, optimista, lendületes, mindig vidám, keresi az újdonságokat, a versenyhelyzeteket, kitartó stb.), csakhogy emellett az érzelmi temperamentumom hideg (az a típusú hideg, aki én is vagyok - mert a számarányok dinamikájának eltérése miatt több féle hideg van - nem szereti, ha figyelnek rá, nem szereti, ha ő a téma, nem szeret középpontban lenni, inkább visszahúzódó, érzékeny, nehezen mutatja ki érzéseit, megviselik a versenyhelyzetek, inkább hajlik az önfeláldozásra, kerüli a konfliktusokat, nem szeret beszélni stb.). Nos, bennem ez a kettő egyesült (a kettő együtt kiad egy maszkot, ami miatt a környezetem fizikailag melankolikusnak, érzelmileg pedig empatikusnak lát).

Most jogos a kérdés, miben segít ez a tudás. Megértettem a reakcióimat. Gyakran gondoltam, hogy baj van velem. Ma már tudom, hogy nincs, és meg tudom magam védeni az olyan helyzetektől, amik érzelmileg megterhelnek, túltöltenek, mégis megmutathatom magamat, kiélhetem exhibicionista énemet.

De segített abban is, hogy megértsem, a párkapcsolati gondjaimat - mármint saját magamat a párkapcsolatomban: a választásom, a viselkedésem, a gátjaim, és persze a másik felet is sokkal jobban értem, tudom, hogy ha nem is hittem el olykor, ő csakugyan mindig szertett a maga (szintén hideg) módján, és ez megnyugtat. És Édesanyámmal is teljesen más lett a kapcsolatom, mióta ismerem és értem az ő igényeit, elvárásait, reakcióit.

Felsorolni sem tudom, mennyit kaptam a kronobiológiai pszichogenetikától!